Rólam

Barkóczi-Véber Judit

    Hiszem, hogy az élő hegedűzene olyan érzelmeket képes közvetíteni, amelyeket semmilyen felvétel nem tud visszaadni. A menyasszony bevonulása, a gyűrűhúzás vagy a meghitt vendégvárás pillanatai életre szóló emlékek. Számomra megtiszteltetés, hogy zenémmel ezeknek a pillanatoknak lehetek a részese. 

  Hegedűtanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végeztem. A hegedűtanár és kamaraművész diplomámat 2004-ben, míg a mesterdiplomámat 2017-ben szereztem meg. Azóta tagja voltam a Pécsi Pannon Filharmonikusok zenekarnak, A Carmine vonósnégyesnek. Jelenleg Pécsett a Liszt Ferenc Zeneiskolában hegedűtanárként dolgozom.

   Diplomás hegedűművészként és hegedűtanárként több, mint 20 éve foglalkozom zenével. Pályám során zenekari muzsikusként, kamarazenészként és pedagógusként is értékes tapasztalatokat szereztem, amelyek ma is meghatározzák a munkámat.

   A Pannon Filharmonikusoknál a színházi zenekarban, a Szimfonietta zenekarban dolgoztam. Itt főként operákat, musicaleket, operetteket, illetve zenész darabokat adtunk elő, emellett pedig jártuk az országot, s ifjúsági előadásokon játszottunk. A színházban töltött éveim alatt rengeteg kreatív ötlettel gazdagodtam, mivel láthattam milyen sok és sokféle munkával kerül egy-egy színdarab a nagyközönség elé. Ezekből a színpadi ötletekből, megoldásokból okulva igyekszem a saját munkámat színessé, változatossá tenni nemcsak a tanítás terén, de a fellépéseim során is.

    A legfontosabb, amit itt megtanultam, hogy nem elég csak „jó”, minőségi zenét játszani, a „körítés” éppolyan fontos.  Hiszem, hogy egy esküvőn nemcsak a zene számít, hanem az is, hogyan illeszkedik az esemény hangulatához. Az elegáns megjelenés, a megfelelő időzítés, a személyre szabott dalválasztás és a figyelem a részletekre együtt teremti meg azt az élményt, amelyre a párok és vendégeik még évek múlva is emlékeznek.

   A Carmine vonósnégyes tagjaként számos esküvőn, ünnepi eseményen és rangos rendezvényen léptem fel. Ezek az évek nemcsak szakmailag gazdagítottak, hanem megerősítettek abban is, hogy az esküvői zene különösen közel áll a szívemhez. Így született meg a Wedding Charm, amelynek célja, hogy élő hegedűzenével tegye még meghittebbé és emlékezetesebbé az esküvők és különleges rendezvények legszebb pillanatait.

   Számomra minden esküvő egyedi történet. Ezért nagy figyelmet fordítok arra, hogy a zene ne csupán kísérje az eseményeket, hanem valódi érzelmeket közvetítsen. A legnagyobb öröm számomra az, amikor egy pár később azt mondja: „Pont ilyen hangulatot álmodtunk meg.” 

barkoczi veber judit